Ültetési tanácsaink

Tisztelt Vásárlónk!

Köszönöm, hogy megtisztelt bizalmával és időt szakít honlapunk megtekintésére. Remélem oldalainkon látottak felkeltették érdeklődését, cégünk aktuális árukészletéről telefonon vagy faiskolai lerakatunkban szívesen tájékoztatom.
Azért hogy a személyes felkeresés előtt is segítsem vásárlásának időzítését, és megtervezését javaslom ültetési tanácsaink elolvasását.
Engedje meg hogy néhány tanáccsal segítsem munkáját.
Fenyőféléket, örökzöldeket ősszel vagy tavasszal ültessünk. Ha kora ősszel ültetünk örökzöldjeink még az ősz folyamán begyökeresednek. Ha késő ősszel ültetjük az örökzöldeket tövüket lombbal vagy szalmával takarjuk be. Télen fagymentes száraz időben feltétlen öntözzük meg az ősszel ültetett örökzöldeket.
Szabadgyökeres lombhullató fák és cserjék ültetési ideje lombhullástól  rügyfakadásig tart. Általában eredményesebbek az őszi ültetések.
Konténeres növények a fagyos napok kivételével bármikor ültethetők. Természetesen figyelembe kell venni, hogy a frissen ültetett konténeres növények gyökerének idő kell, míg a konténer földjéből messzebbre, mélyebbre eljut. Ezt nyáron gyakoribb öntözéssel ellensúlyozzuk. Nagyon lényeges, hogy az ültetéskor a gyökerekhez vagy a földlabdához a föld megfelelően legyen tömörítve, a levegő a gyökerektől vagy a földlabdától legyen kiszorítva. A föld tömörítését lehetőleg mindig vízzel végezzük el, tehát iszapoljuk az ültetett növényeket. Ha kivételesen csak taposással tudjuk tömöríteni a talajt, a szabadgyökerűeknél a vékonygyökerek leszakítását a földlabdásoknál a földlabdataposás miatti sérülést feltétlenül kerüljük el. Ügyeljünk arra, hogy a gyökerek közé elegendő föld kerüljön, ezért munka közben a növényeket kissé mozgassuk meg.
A szőlőoltványok ültetésénél a nemes rész mindig a talajszint fölé kerüljön, a felkupacolást -csirkézést- feltétlen végezzük el.
A többéves továbbnevelt fák részére 100 * 100 * 60, a szabadgyökeres gyümölcsfák részére minimum 80 * 80 * 60, a cserjéknek 60 * 60 * 60 cm - es gödröt ássunk.
Rossz talaj esetén talajcsere szükséges.
A gödörbe éretlen szerves trágyát ne tegyünk, hanem humusszal javítsuk talajunkat.
Ültetés előtt a növények sérült vagy elhalt gyökérrészeit vágjuk le, a vastag gyökereken pedig a gödör alja felé néző metszlapot készítsünk. A gyökerek pépezését a gyökérmetszés után végezzük el.
Az ültetés évében majd még 1- 2 esztendeig a növényeket rendszeresen és bőségesen öntözzük. Az örökzöldek az időszakonkénti finom porlasztású vízzel való locsolást szebb lombbal és gyorsabb növekedéssel háláják meg.
A beültetett fák, cserjék tövét mindig tartsuk gyommentesen, a fellépő kártevők és betegségek ellen rendszeresen védekezzünk, még mielőtt növényeinken elhatalmasodnának.
A fagyérzékeny cserjéket évente, a gyümölcsfacsemetéket pedig legalább az ültetés évében a gyökérnyak és a törzs alsórészéhez rakott földkupaccal védjük a fagyoktól.
Remélem e pár gondolat elolvasása egy kis segítséget nyújt a növények ültetésének egyáltalán nem könnyű munkálataiban és talán kedvet csinál ahhoz, hogy a kertészkedéssel kapcsolatos szakirodalmat is segítő társként mind gyakrabban vegye számításba.
Régi és leendő vevőink érdeklődését megköszönöm és remélem rövidesen vásárlóként köszönthetem faiskolánkban.
Személyes felkeresés esetén kérem szíveskedjen időpontot egyeztetni mivel árubeszerzés idején lerakatunk zárva van.


                                                               Tisztelettel:
                                                                               Tóth János

Győrszemere, 2011